Etető bojli készítés, ahogyan mi csináljuk…

A történetet talán ott kezdeném, hogy eddig mindig gyári termékeket vásároltunk, már ami magát a bojlit illeti. Mindig megbíztunk a gyártó által elkészített termékben, és ezekkel a golyókkal voltunk eredményesek. Azonban az embert, a tavaszt várva a nagy unalomban, olykor megszállja az ihlet, és bojli receptet tervez. Ez velünk is így történt- az ötlet megvolt, már csak meg kéne valósítani. Igen ám, de hogyan és milyen módon, mert mi aztán nem igazán voltunk felkészülve több kilónyi bojli gyártására, a fentebb leírtak miatt.

Pali barátommal rögtön neki is kezdtünk az alapanyagok kereséséhez. Hála a mindenhatónak azért mire mindent kipakoltunk, volt miből válogatni. Sikerült találni a régi horgászcuccok között egy 16 mm-es bojli rollert is, valamint a szerszámok közül egy alkalmasnak tűnő kinyomó pisztoly is kezünkbe akadt. Tehát a hozzávalók és az eszközök 10 perc alatt adottak voltak.

Az alapanyagokat végig tekintve nem éppen egy profi bojlihoz illetek. Nem baj, nem kell nekünk csúcsminőség, csak halat lehessen vele fogni. Abból is inkább a nagyobbakat :) Amúgy is etetésre szánjuk, aztán majd meglátjuk csalizni is jó lesz e a golyó. Ebből a gondolatmenetből kiindulva, az alapmix ,gondosan átszitált különféle etetőanyagok lettek. Márkát szándékosan nem írok, nehogy reklámot-ellen reklámot csináljak valamelyik gyártónak. Az ízvilágokat tekintve a következő bojlik gyúrásának láttunk neki: Egy magas fehérje tartalmú hallisztes, egy kagylós, egy fokhagymás-halas, és végezetül egy korianderes-skopexes kétszínű bojli “alapmixet” készítettünk elő. Az etető anyagokat gondos átszitálása után, külön edényekbe kevertük be a folyékony hozzá valókat (tojás, aromák, stb…)

alapmix folyekony osszetevok

A 15 deka “alapmix” 1 tojást, és egy teáskanál olajat, valamint  folyékony aromát képes felvenni. Nem árt az etetőanyagot kukorica, vagy rozs liszttel vegyíteni 3:1 arányban, a nagyobb szemcse tapadás érdekében. A tojást külön keverjük el a folyékony összetevőkkel, természetesen a minimális por alapú hozzátevőket is adagolhatjuk ebben a tálban. Ha az összegyúrt tésztát nagyon keménynek találjuk, az minimális víz hozzáadásával puhábbá tehető.

Az összegyúrás után a tésztát pihentessük le 15-20 percre, majd kicsit gyúrjuk át némi halolaj hozzáadásával. Ez segít a könnyebb kinyomásban és rollerezésben, valamint az etetőanyag szemcséi a felszívott folyékony adalékok miatt kissé kiszáríthatják, megkeményíthetik a tésztát.

bojli_teszta

Mivel mi akartunk kétszínű bojlit is készíteni, ezért a 2 tésztát összegyúrtuk, és úgy töltöttük be a kinyomó pisztolyba. A hurkákat hamar elkészítettük, némi erőfeszítéssel, hisz kézzel jóval nehezebb bánni a pisztollyal, mint sűrített levegős rokonaival.

bojli_hurka

Majd rollerre helyeztük őket, és következett a rollerezés. Ebben sem volt nagy gyakorlatunk, de 1-2 próbálkozás után rájöttünk a megfelelő technikára.

roller3 roller2roller1 roller

A kirollerezett bojlikat, most meg kellene főzni ugyebár. Mi a főzés helyett egy másik verziót találtunk a tojásfehérje kicsapódásához. Ez a csodálatos eszköz pedig a mikró. A bojlikat egy sorosan helyezve mikrós edénybe- maximum 700 fokon és maximum 1-2 percig ( az idő a golyók méretétől függ) mikrózzuk félig rányomott tetőtel, hogy némi párát megtartson az edény. Ha gondoljuk, egy kis “alapmixbe” panírozhatjuk előtte golyóinkat a nagyobb csalogatóhatás eredményeképp.

mikroban mikroban2

Miután kivettük a mikróból a már majdnem kész bojlikat, hagyjuk kihűlni azokat, majd 1-2 nap szárítás után, teljesen horogállókká vállnak és mehetnek is bevetésre. Ha tovább szárítjuk akkor bojlink megkeményedik és csak bojli fúró segítségével csalizhatóak. Ezt úgy tudjuk elkerülni, hogy az 1-2 napos szárítás után zacskóba téve, fagyasztóba helyezzük, és csak a horgászat előtti este vegyük elő. Sajnos a mikrózást követően előfordulhat, hogy egyes golyók megrepednek, kicsit megnyílnak. Ez elkerülhetetlen sajnos, főleg egy olcsóbb mikró esetében, amely nem melegít egyenletesen.

Na de nézzük is milyenek lettek a mi golyóink 2 napos szárítás után. Megfelelő keménységűek, fűzőtűvel még csalizhatóak, a kapósságukat meg majd a halak eldöntik.

keszbojli2 keszbojlikeszbojli3 keszboljikeszbojli1 keszbojlikeszbojli4 keszbojli

A bojli alakját tekintve pedig, nem kell mindig a teljesen szabályos gömbhöz igazodnunk. Láttunk már több féle alakú bojlit, nyugodtan engedjük el fantáziánkat, és készítsünk párna alakú bojlikat is. El sem tudná hinni a horgász, hogy néha a bojli eltérő alakja teszi fogósábbá azt. Tehát mindent összegezve mi ilyen etető bojlikat készítettünk, hagyományos etető kajákból nyert alapmixből. A fogósságát még nem tudjuk, de egy biztos: olcsóbban kijött, mint a gyári termék.

Angler Brother’s Fishing Team


Hozzászólások

Etető bojli készítés, ahogyan mi csináljuk… — 1 hozzászólás

  1. Én is úgy vagyok hogy szívesebben megcsinálom magamnak, főleg próbaképen, kis adagokat, erre rájöttem én is hogy mikróban csinálom, fagyasztva tárolom. Csak még a folyékony aromákkal nem vagyok egészen tisztába, betain, ízfokozók, stb. Ezeket keresem, hátha valaki tudna segítséget nyújtani, meg pl 1 kg bojlihoz mennyi aroma kell, és miből. De használom gyurma, vagy paszta ként is etető kosárban. Csak az a baj, hogy rengeteg a törpe, meg a ták!!! Amikor feltettem a mikorózott bojlit, lebeget, felfüzve, a rák 1 perc alatt lecsípte!!! A kapás 1-2 cm-t mozdult a kapásjelző. Készítettem folyóra 6-8 golyókat, horogra tűzhetőt, gumisra sütöttem, a horogra fel tudtam tűzni, 1 bojlival, 6 keszeget fogtam. Meg aromás olajba is szoktam tenni. Én sima etetöanyagból is készítettem, csak a jobb tapadáshoz kell bele egy kevés liszt is!!!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>