Fogási napló vezetése 2015-ben.

A közel hat évtizedes horgászszervezeti fogási napló kiadási hagyomány után az új halgazdálkodási törvény az állami fogási napló kiadását írta elő. A törvény (2013. évi CII. törvény) és rendelete (133/2013. VM rendelet) szabályozza a napló kiadását, leadását, szerkezetét és annak vezetésével kapcsolatos előírásokat is.

Tehát a 2014. január 1-től bevezetett állami fogási napló ugyanolyan alapvető állami okmánnyá vált, bekerült a horgászatra jogosító alapokmányok közé, mint az állami horgászjegy. Az állami jegy kiadásával, az állami jegy kiadója a jegyet váltót ellátja állami fogási naplóval is. Ennek díja 200,-Ft, amennyiben a fogási napló betelne, a horgász új naplót tud vásárolni a kiadási helyen és folytathatja fogásainak rögzítését.

A fogási naplót az állami horgászjegyet kibocsátó részére, az állami horgászjegy kiváltásának helyén kell leadni. Az állami horgászjegyhez kiadott fogási naplót a horgász legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles leadni annak a szervezetnek, amelynél az állami horgászjegyét kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik.

Az időben és megfelelően összesített formában leadott fogási naplóról az átvevő igazolást ad. Igazolás kiadására csak abban az esetben nincs szükség, ha a horgász írásban nyilatkozik, hogy e szervezetnél kívánja állami horgászjegyének érvényességét meghosszabbítani.

tárgyévet követő év február 28-i leadási határidőn túli, vagy hibásan kitöltött fogási napló esetében is kiadható az állami horgászjegy. Ebben az esetben az állami horgászjegy díja a mindenkori díj összegének kétszerese.

A horgászat megkezdésekor a horgász köteles megjelölni a fogási naplóban szereplő éves naptárban a horgászati tevékenység megkezdésének napját. Vízi járműből végzett horgászat esetén a vízi jármű indulása számít a horgászat megkezdésének. A horgászat megkezdése előtt a fogási napló fogás összesítő táblázatában fel kell tüntetni a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület megnevezését, valamint a területi jegyen szereplő víztérkódját.

Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra is, hogy az új fogási naplók mind formailag, mind tartalmilag változtak némiképp. Fontos, hogy az új naplóba a napi darabszám-korlátozással védett halfajok kifogott (azaz megtartani kívánt) egyedeit a horogtól való megszabadítást követően azonnal, a fogás időpontjának (óra, perc) feltüntetésével kell bejegyezni.

Így néz ki az új:

fogasi naplo1

A nyíllal jelezett keretes részben ismertetik a változásokat.

fogasi naplo2


Hozzászólások

Fogási napló vezetése 2015-ben. — 6 hozzászólás

  1. Ahol egynél több ember van ott kellenek a szabályok. Ez régi igazság és rendben is van. Nem tudom hány horgász van Magyarországon de, saját környezetemből kiindulva biztos, hogy nagy számban tartoznak az idősebb korosztályhoz. Ahhoz a korosztályhoz akik, talán már segítséggel jutnak el a vízpartra, segítséggel állítják össze a szerelést. Van olyan, akinek még “zöld” igazolványa van amit akkor még el tudtak olvasni. Ezt az ujj, EU szabványos igazolványt, a mellé 2015-re kitalált, Fogási Napló-t, a horgász-halász kitételeket, szabályokat már nagyítóval is nehezen olvassák és ha mégis, sem igazán értik. Ezeken a kisbetűs, olvashatatlan szövegeken, “egérpiszoknyi” rubrikákon, -amelyeket kora tavasszal, késő ősszel v. télen átázva-fázva, remegő kézzel kell kitölteni- kellene elgondolkozni az illetékeseknek. Üdvözlettel Dankó András

    • Egyetértek! Ki volt az a nagyokos,aki ezt a szörnyű nyilvántartást kitalálta? Én közel 80 éves ,kétszeres szemlencse cserény túl lévő öreg horgász vagyok.Viszonylag jól látok,még a gépjárművezetői alkalmasságommal sincs gondom.Viszont ezt a förmedvényt még nagyítóval is gondot okoz kitölteni,mivel az én koromban már a kezemnek is probléma ezeket a légypiszoknyi betűket beírni ezekbe a szörnyű rubrikákba.Az unokáim időnként segítenek,de így is nagyon sajnálom azokat,akik az éves összesítéseket kénytelenek elolvasni.El kellene gondolkozni azoknak,akik ilyen baromságot kitalálnak,és jóvá hagynak!

  2. Egyetértek véleményeddel. Nem is értem, hogy miért kell a jó öreg fogási naplót minden évben megpiszkálni mostanában. Aki kitalálta biztosan volt oka rá, de ha 6-szor megszületek sem fogom érteni, hogy miért….

  3. Aki minden nap kijár horgászni és vezeti is majd a naptárat, annak év végére egy 6×4 cm-es egybefüggő tintapaca lesz a naptár helyén.
    Mivel nem tiltott előre kitölteni, ezért most mindenki nyugodtan üljön le, fogjon egy tollat és szépen satírozza be a naptárat, hogy ugyanezt megkapja, majd természetesen alatta az összesítésbe tessék beírni, hogy 366, és le is van tudva az idei 366 alkalommal mikroszkóppal történő jegyzetelés.
    Valószínűleg látássérült lehetett aki a naptárrészt készítette, hiszen egy csomó üres helyet hagyott, így a naptár 2x ekkora is lehetett volna, de nem lett, hiszen spórolni kellet, hogy maradjon sok üres hely a semminek.
    Gondolom az illető fejében is ily módon van elosztva a tartalma :)

  4. 65 éves horgász akinek a látása már csökkent szüksége lenne egy harmadik kézre ami a nagyítót tartja.Mivel jártas vagyok a kiadványszerkesztésbe nem értem a kiadót,hogy a rendelkezésre álló felületet miért nem használja ki,vagy tervezéskor nincs tisztába a táblázat méretével.
    Nem a szabályokkal van a probléma hanem az illetékesek hozzá nem értésével !

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>