2018. augusztus 06-10. között megrendezésre került a 2018. évi Kócos Tavi Horgásztábor II. turnusa.Szép számmal jelentkeztek ismét a kis horgászpalánták. A megszokottaknak híven az első napon András a tógazda oktatta a gyerekeket. Bemutatásra került a halak élővilága, a hazánkban előforduló halfajaink, és azokból is a védett halfajok. Továbbá szó esett a hazai vizekről, és a halak kapókedvére ható időjárási tényezőkről. A keddi és szerdai napon jöttek a finom szerelékes horgászat oktatói, akik a palántákat ismételten kiokították a spiccbotos, rakós, match és feeder botos horgászat alapjaiból. Az időjárás is kedvezett a gyerekeknek, szép napos idő volt és szép számmal tudtak nagy halat is húzni a tó víziből. Finom szerelékes oktatók: Hegedűs Csaba, Harangi Csaba, Nick Attila, Fekécs Zoltán.
A csütörtöki napra csapatunkat az ABF-Team-et kérte fel András, hogy a bojlis horgászat alapjait elsajátítsák tőlünk a fiatalok. A pénteki napon pedig a szerzett tapasztalatok alapján horgászverseny bonyolítódott le a gyerekek között.
CSÜTÖRTÖK – BOJLIS OKTATÁS
csütörtök reggelén a szokásos időpontban érkeztem a tóra. Már fél hétkor pakolgattam és készültem a palántákkal való találkozásra. Pali csapattársam kicsit később érkezett, úgy fél nyolc felé jelent meg. Elkésni azonban ő sem késett el semmiről. A palánták szépen sorban érkeztek. Jöttek itt fiatalok, kicsik és még kisebbek. Örömmel töltött el, hogy nagyon sok vissza térő táborozóval találkozhattam. Több közölük már évről évre táborozik itt a tavon. A szokott módon gyorsan felállítottam rod-podom és Palival el is helyeztünk rá 4 botot, mellyel a palántákat segítettük a minél nagyobb hal megfogásában. Tovább fokozva az esélyt, kereken 5 kg mennyiségű bojlit gyúrtunk Palival az előző napokban, májas ízesítéssel.
A teljes horgászpalánta létszám egész szépen mutatott, miután mindenki megérkezett. A reggeli órákat oktatással kezdtük. próbáltunk minél többet átadni a gyerekeknek abból a tudásból amit mi már hosszú évek alatt megszereztünk. A sok fiatal gyerek esetében nehéz volt a figyelmet lekötni, ezért néha kicsit zajosabbak voltak a kelleténél. Természetesen mint azt szoktok, ismét meg lett ígérve, hogy a legnagyobb hal kifogója egy ajándék csomagot kap, melyet legalább 15 mm-es bojlival tud megfogni. Miután az oktatás megtörtént, gyors reggeli és a a gyerekek már rohantak is, hogy aminél jobb horgászhelyeket lefoglalják.
A pálcák bevetésre készen állnak
Miután a táborozók szétszaladtak, én is elindultam Palival körbe a tavon. Hol segíteni álltunk meg egy csalit felfűzni, hol egy előkét kötöttünk meg, hol komplett szereléket készítettünk el…. mindenben segítettünk amiben tudtunk. Valamint kiosztottuk az általunk készített bojlikat is. Jó volt látni, hogy a bojlis napon azért a palánták többsége bojlival csalizott. Minden kis táborozónak látszott a szemében, hogy ma egyéni rekordot akar dönteni, élete halát akarja ma megfogni.
Ahogy teltek az órák az idő nagyon melegedett. Szépen sorban jöttek a nagyobbacska halak is. Meg is voltam lepődve hiszen ebben a kánikulában nem sok jóra számítottam. A különdíjért járó versenyben Hugli Botondnak hamar beugrott egy nagyobb ponty, mely már akkor sanszos volt, hogy a legnagyobb lehet a napon. Ennek ellenére nem csüggedtek a táborozók és kitartóan vadásztak a tó óriásaira.
Már nagyon sütötte a fejünket a nyári nap sugára, mikor is megszólalt az a bizonyos hang, hogy ebéd. Az árnyékot adó filagória alatt jól is esett a nagyon finomra sikeredett ebéd, hideg üdítővel lekísérve.
A meleg és forró fejek kicsit lehűltek a filagória alatt. A frissítő is újabb energia bombát adott a fiatalok kezébe. Azonban András a nagy meleg miatt nem akarta kiengedni a palántákat, és hogy a figyelmük le legyen kötve kaptak még egy kis elméleti oktatást, valamint addig senki nem távozhatott a horgászhelyére, még egy lapkás horgot fel nem tudott kötni. Voltak itt ügyesebbek és kevésbé ügyesebbek, de akinek elsőre nem ment, az a harmadik próbálkozásra egész jól elsajátította a technikát. Örömmel töltött el, hogy voltak olyanok is, akinek már elég elfogadható volt a kötése, de mégis ottmaradt és a tökéletesre törekedett. Egyik szemem sírt a másik nevetett, természetesen mindkettő az örömtől.
A palánták a horogkötés után szétszaladtak, és újra a halak vadászatával töltötték az időt. Az időjárás is úgy gondolta, hogy kicsit kedvez nekünk és némi hideg levegőt tolt felénk némi széllel. A halak kapókedvének ez mindenképp jót tett, és több példányt is matracra tudtunk fektetni egy-két fotó erejéig.
A csütörtöki nap egészen 17:00-ig tartott, amikor is a szülők megérkeztek a gyerekekért. A kitartás, a folyamatos mozgás, a gondolkodás és a természet ereje megtette hatását. A lábak fáradtan indultak haza… altató a palántáknak biztosan nem kellett.
PÉNTEK – VERSENY NAP
Reggel a gyerekek előtt nem sokkal értem a vízpartra. Nem sok előkészületi dolgom volt, csupán a horgászállások közepére egy mérlegelő helyet felállítanom. A megszokott módon ugyanis a péntek a verseny nap volt. A 4 napost tudást beszívva és feldolgozva, a palánták eldönthették, hogy milyen módszerrel szeretnének versenyezni. Sajnos a mai napra Pali csapattársam már nem tudott szabadságot intézni, így a reggeli órákat kávézással és minél több energia ital bevitelével töltöttem, hisz tudtam, hogy a pénteki nap nem lesz egyszerű. Cserébe viszont Farkas Laci cimborám állt rendelkezésemre, segítségemre.
A nagy filagória alatt összegyűltünk és közösen megreggeliztünk, majd András ismertette a verseny szabályzatot: Minden egyes hal gramm pontossággal került lemérésre és a hal súlya kilónként 1 pontot ért, még a darabszámáért is járt 1 plusz pont. Minden egyes kárász-apróhal, amit megfogtak a gyerekek 0,2 kg-nak volt beírva. Így próbáltuk az esélyeket kiegyenlíteni a nagyobbak és kisebbek között. Így a kétféle pontszám eredményezte a hal összsúlyát. Még egy lapáttal rátéve a palánták a reggeli órákat teszt írással kezdték. A teszt eredménye is beleszámított a versenybe. A teszt az első 4 nap elméleti anyagából tevődött össze.
A gyerekek a csapatokat maguk alakíthatták ki. 3 fő került egy csapatba. Csapatonként 3 bottal lehetett horgászni, horgászmódszer szabadon választható volt. A mérlegeléseket jómagamat is beleszámolva hárman végeztük.
A napot azzal indítottuk, hogy Hugli Botond részére átadásra került a csütörtöki napért járó felajánlásunk. Gratulálunk gyönyörű halat fogtál Boti!!!
Gyönyörű 9,10 kg-os tőponty
A reggeli után a táborozók csapatokba álltak. Természetesen nem hagytunk túl gyenge, vagy túl erős csapatot kialakulni. A helyek elfoglalását sorsolás döntötte el. Ezek alapján tudták a palánták elfoglalni a horgászállásukat. Előtte azonban megírták a horgásztotót, melyet most nem egyénileg hanem csapatosan kellett kitölteniük.
A nap lassan kezdett el felpörögni. Elsőnek a meleg bizonygatta az erejét, majd a halak is szépen sorban. Volt itt mindenféle taktika kérem szépen. A finom szerelékes horgászattól a bojlisig. Sokan a teljes apró halazást is bevállalták, hiszen tudták, hogy a végén igen sokat számít a kisebb testű halak darabszáma. Mivel részeredményt még délben sem sikerült összeállítanom, így teljesen ismeretlen volt számomra a mezőny állása. Azonban az amit mindeni látott, hogy a halőrházzal szembeni oldalnak valahogy jobban ment a hal, apró hal vonatkozásában biztosan. Ettől függetlenül senki nem tudott semmit és a végsőkig kitartottak a horgászok. A versenyt délben az ebéd szakította meg, majd némi frissítő és jégkása. Ezek után újra akcióba lendültek a kis horgászok és egészen ötig robotoltak megállás nélkül.
A legnagyobb halért is óriási küzdelem ment, hiszen az is díjazást érdemelt a nap végén. Ezt Feczkó Tomika már majdnem hogy magáévá tudhatta, de a verseny 17:00-ig tartott és a 16:59 -kor megakasztott hal még beleszámított a végeredménybe. És a 10-es álláson pont volt egy ilyen akasztás. Sajnos így Tomi 6965 grammos pontya az utolsó pillanatban elveszített a legnagyobb hal címet.
A lefújást követően gyorsan szaladtam fel és a mérlegelő lapokat összeszedve már el is kezdtem az összesítést. Magamhoz vettem azokat a teszt lapokat is, melyeket a reggeli órákban a verseny előtt töltöttek ki s a versenyzők és amelyeket András délben kijavított. Nem kis munka volt felvinni az eredményeket. Első körben a halk súlyát összesítettem csapatonként, ugye ezzel már kialakult egy sorrend. Érdekes volt látni, hogy mikor a teszt eredményeket is felvittem, az némileg átrendezte a helyezettek sorrendjeit. Nagy tanulság lesz ez a jövőben mindenkinek, hiszen ha ezek alapján fog máskor is az összpontszám kialakulni, akkor több mint érdemes figyelni az elméleti anyagra is.
Az eredményhirdetés előtt Hegedűs Csabáék kisfilmjét tekintettük meg a gyerekekkel és a szülőkkel közösen. A kisfilm a finom szerelékes napokon készült élmény pillanatokból tevődött össze. Köszönjük Csaba, igazán jól sikerült és szerintem ez mindenkinek jól esett.
A kisfilm megnézését követően a díjak kiosztása következett, mely a következő képen alakult:
I. HELYEZETT: Márta Szabolcs – Nagy Szabolcs – Rozsos Áron
II. HELYEZETT: Balogh Dominik – Ferenczi Márton – Arany Máté
III. HELYEZETT: Feczkó Tamás – Tömöri Imre – Csillag Tamás Mózes
Legnagyobb hal megfogója: A 10-es álláson ülők Ferenczi Márton és Balogh Dominik közösen kifárasztott 7565 grammos pontya
A nyerteseknek GRATULÁLUNK, de hát ha már nyertesekről beszélünk, akkor itt minden táborozó nyert. Aki nem ért el helyezést az ne csüggedjen, hiszen jó társaságban voltatok, jó környezetben, kint a természetben, és egy olyan csodálatos dologgal foglalkozhattatok 5 napon keresztül, mint a horgászat. Az eredményhirdetést a jól megérdemelt helyszínen főzött vaddisznó pörkölt követte, mely már a szülők és az oktatók jelenlétében zajlott.
Köszönjük András a felkérést, és nektek is köszönet oktatóknak (Harangi Csaba, Nick Attila, Hegedűs Csaba, Fekécs Zoltán) akik az első 3 napot oktattátok, és próbáltatok minél többet átadni tudásotokból.
És külön köszönet a tábor támogatóinak, akik megfelelő mennyiségű etető anyaggal és csalival láttátok el a gyerekeket, hogy esetlegesen álmaik halát megfoghatták ezen a héten. Valamint köszönet a felajánlásokért, melyeket ajándékcsomagokként átadhattunk a helyezetteknek.