Előttünk az utódaink… (Kócos tavi tábori napló) II. Turnus

Még alig lett vége az első turnusnak, máris a nyakunkon volt a második. Nagyon jól sikerült az első, ez meg is látszott a jelentkezők számán is, hiszen dupla annyian jelentek meg most a második turnuson, hogy jobban megértsék a horgászat gyönyörű varázsát. Húsz kicsi indián iratkozott be a Kócos törzsbe ezekre a napokra, hogy a nagy meleggel dacolva minél több tudást szívjanak magukba, és minél több hal megfogása okozzon nekik nagyobbnál nagyobb élményeket.

A szokott módon az első nap a gyerekek megismerkedtek a halfajokkal és horgászati törvényekkel. Az előadást András, a tógazda tartotta. A második és harmadik nap a finom szerelékes horgászat eszköztárjáról, és trükkjeiről szólt, melyet Harangi Csaba és Nick Attila próbált teljes körűen átadni a fiatal hallgatóságnak. Ezekről a napokról itt tudtok olvasni bővebben: http://horgaszfirkasz.hu/blog/viewpost/484

CSÜTÖRTÖK (Bojlis oktatás)

A negyedik napon, csütörtökön érkezett kis csapatunk a tóra, hogy a bojlizás, mint nagypontyos horgászat rejtelmeiről minél többet átadhassunk a kis horgászoknak. Velünk együtt megérkezett a hűvösebb időjárás is, hiszen az elmúlt három napban elég is volt a nagy kánikulából. A nap oktatással kezdődött. Pali, és én megpróbáltunk minél többet átadni a palántáknak tudásunkból. A finom reggeli után pedig következhetett, amire mindenki várt. No gyerekek akkor fogjunk nagy halakat. Egyet jegyezzetek meg jól: A ponty az csak KOMA és még véletlenül sem LAKOMA. Előkerültek a csalizásra szánt bojli golyók, melyeket mi készítettünk, valamint a YAGO BAITS felajánlásából kaptunk. Palival, gyorsan kétfelé sorsoltuk a palántákat és egy kisebb csapatversenyt rendeztünk köztük. 

Paliék, a tó első felét vallatták, még mi hátul a második felében próbáltunk minél nagyobb pontyokat a szákba terelni ideiglenesen. Az időjárás és a széljárás végett a tó első fele nagyon nagy iramban elkezdte adni a halakat. A fogási napló ott sokkal gyorsabban gyarapodott, mint nálunk hátul. Sokan tették voksukat az afrikai harsázásra, nagyobb esélyt látva ezen hal megfogására, így ahhoz illő csalival tömték meg horgukat a gyermekek. Ez meg is látszott a fogási naplóban, hisz a pontyok mennyiségre eltörpültek a harcsák mellett. Persze próbáltuk őket ösztönözni a pontyfogásra, nem is akár mivel. A legnagyobb ponty megfogásáért ajándékcsomag járt, valamint az első 5 kg feletti pontyért is. Természetesen a szabály az volt, hogy ezen halakat bojlival kell horogra csalni.

Lassan telt a nap, az időjárás is bolondosra fogta. Hol a szél bizonygatta erejét, hol pedig az eső is szemerkélősre fogta. Persze a kis palántákat ez nem tántorította el. Jó páran a botok mellett a horgászszékben ülve áztatták magukat, csak hogy le ne maradjanak még véletlenül sem a kapásról.  Kapás pedig volt bőven, főleg a tó első felében. A saját készítésű májas golyóink, és a YAGO BAITS által felajánlott májas és fűszeres golyók is nagyon jól teljesítettek. Több szebb pontyot is köszönhettek nekik a gyerekek, és természetesen saját maguknak, hogy ezeket az óriási fenevadakat partra tudták kényszeríteni. Több 5 kg feletti ponty pózolhatott a gyerekek kezében a fényképeken.

Nap végével eljött a finom vacsora ideje. Előtte gyorsan kiosztásra kerültek a bojlis teszt lapok. Na gyerekek, ki mit jegyzett meg a mai napból. Most bizonyíthattak. A 24 kérdéses tesztlapot elég magas pontszámmal oldotta meg mindenki. Azonban a legjobban, akarom mondani hibátlanul Mészáros Sándor töltötte ki. Megkezdődhetett a díjátadás. Mint említettem több ajándékcsomag került kiosztásra a DREAMFISH horgászbolt felajánlásából. A legnagyobb hal díját Szatmári Marci vehette át. Gyönyörű 7,76 kg-od tőpontyot csalt horogra májas bojlival. Az első 5 kg feletti pontyot Lantos Kristófnak sikerült ideiglenesen matracra fektetni, melynek súlya 5,18 kg volt, és epres oldódó golyó ízlett meg neki. A bojlis teszt díját Mészáros Sándor vehette át.

PÉNTEK (A versenyek versenye)

Eljött a péntek. Az időjárás is normalizálódott kicsit. A gyermekek hamar megérkeztek. Ugyancsak a nagy filagória alatt kezdődött meg a mai nap. András ismertette a horgászverseny szabályait, és megkezdődhetett a helyek kisorsolása. Jöhetett a várva várt horgász totó. A totóban elért pontok alapján megkezdődhetett a helyválasztás. Természetesen a tó első felében lévő helyek hamar elkeltek. Nem is csoda hisz itt a tegnapi napon nagyon sok hal matracra került.

Megkezdődött a kipakolás, majd a verseny kezdetét dudaszó jelezte. A srácok elkezdtek bányászni. Mégpedig halakat a halbányából. Főleg pontyra és afrikai harcsára kezdtek el horgászni a palánták. Érdekes volt az arcokat szemlélni, hisz a tegnapi afrikai harcsa dömping után azok nem igazán voltak éhesek. Sok volt tegnap a csirkeszív fiúk, lehet megcsömöltek tőle hosszú bajuszos barátaitok. Nem baj, maradt a ponyt és amur vadászat. Többen jöttek hozzám, bojlit kértek. Elkezdődött a bojlik feltálalásának teljes körű skálája. A halak a tegnapi naphoz hasonlóan, megint csak a tó első felében voltak aktívabbak. A verseny első halát Csontos Sándor szákolhatta. Gyönyörű 5 kg körüli tőponty csábult el a májas golyóra. Azért 1-2 harcsa is beugrott Vince Szabika örömére, hiszen ő kifejezetten ezzel a halfajjal akart versenyt nyerni, sok „kicsi” sokra megy alapon. Szatmári Marcika is résen volt, hiszen óriási iramot diktálva etetett, csalizott, és dobott mindig pontosan ugyanazon helyre. Az ő taktikája a gyümölcsfa gondozása volt. Amit ha gondozunk és öntözünk az terméssel ajándékozza meg az embert. Marci esetében is így volt, ennek köszönhette gyönyörű 8 kg feletti tőpontyát. Jó ez a májas golyó mondja Marci és már fűzi is a hajszálra a következőt. Fél óra sem telik bele és újra elfüstöl Marci botja. Ez is ponty, nem a legnagyobb, de minden hal versenybe számít.

Jön az ebédidő lassan, de a tó hátsó felében nem akar enni a hal. Kérdi tőlem Dankó Ákos, hogy ilyenkor ők miért nem éhesek, itt mi mit csinálunk rosszul, mert elől már nagyon sok halat fogtak a fiúk, hátul meg nem sikerül. Fogós kérdés, persze meg lehet magyarázni, de nem biztos, hogy egy gyereknek. Mondom neki, hogy elől a tó jobban megtartja a halat, a szélirány is annak a résznek kedvez, de látom az arcán ez neki nem elég magyarázat. Látok a szemeiben némi csalódottságot is, most légy okos ABF TEAM. A hal ha eszik a tó egyik felén akkor éhes, enni akar – válaszolok neki. Akkor dobd be nekem oda ahol vannak- mondja Ákos. A vízfelszínre pillantok és látom, hogy nem a fenéken kell keresni a halakat. Hozzad a szerelékes ládikót kitaláltam valamit. Matatok, kutatok nézzük miből élünk. Meg is van: akad itt egy öblösebb horog, fluoro carbon előke zsinó, és pop up bojli is. ZIG RIG-ezni fogsz Ákos- mondom neki. Érthetetlenül néz, hisz ez jó néhány bojlis horgász számára is ismeretlen fogalmat takar. El is készül a kb 1,2 m-es előke 2 szem pop-up –al felkínálva. Bedobom neki. Ügyelj rá, mert erre nagy hal fog jönni. Izgatottan ül vissza a bot mellé. Nem kellett sokat várnia, jelentkezik is a szokásos ZIG RIG-es ejtős kapás. Nézi, kivár, majd mikor felfelé is elindul a kapásjelző beakaszt. MEGVAN – kiabál. Remeg az izgalomtól keze lába, vagy éppen a hal erejétől nem tudom. 25 perces fárasztás vette kezdetét, közben a szomszéd zsinórját is sikerült össze szedni. Az öblös horog jól tartott, alsó ajakba akadt. Élete legnagyobb halát emelte matracra Ákos. Alig bírta felemelni és megtartani a több mint 10 kilós tőpontyot. Jól is esett a nagy munka után a finom ebéd.

Ebéd után új energiákat mozgósítva vette kezdetét a második félidő. Taricska Viktor is megmutatta, hogyan kell szép pontyot fogni. Csak grammok hiányoztak, hogy elérje az 5 kilónyit a szép pikkelyes barátunk. Kezdett érdekessé válni a verseny. Közben 2 kishorgász is jelentkezett nálam, csináljak nekik is ZIG RIG szereléket, mert Ákosnak már megint kapása volt a vízközt felkínált csalira. Rohantam, szereltem. Hol végszereléket, hol pedig zsinórt kötöttem össze, vagy éppen gubancoltam. Azt hiszem ma nekem is meg volt a maraton. De nehogy már csak a lábam fáradjon el, fáradjon a kéz is. Ettem itt is etettem ott is. Hol spombbal, hol dobócsővel. De így van ez rendjén, ezért voltam ott. Hol a matraccal szaladtam, mert a fűre nem teszünk ki halat. Ügyesek, példásak, mindent tudnak a nagy halak bánásmódjáról.

Közben elől Marci erősítette be helyét egy kisebb tőponttyal, majd Szabó Lacika is megmutatta, hogy ő is tud halat fogni. Nem is akármilyet, szép 6 kg körüli tövest. A lefújás előtt még Vince Szabi is növeli arkiai harcsáinak számát, majd Marci eldönti az első helyezett sorsát egy 7 kg körüli ponttyal. Ügyesek voltatok, helyt álltatok. Aki pedig nem fogott ne keseredjen, van ez így. A csoda csalit még nem találták fel.

A verseny lefújásra került, a díjak pedig átadásra. Öröm volt nézni, ahogy a kis horgászok büszkén veszik át az ajándékcsomagokat. Ennek megfelelően az összesítő táblázat így alakult. Gratulálunk!!!

Tablazat

Vacsora után jöhetett a szokásos tábortűz építése és meggyújtása. A szél kicsit kedvezőtlen volt, de a szokás az szokás, a tábortűznek égnie kellett.

A nap végén pedig, egy kis séta és pihegés a kis tavon és a szarvasok mellett.

Köszönjük, hogy itt lehettünk, oktathattunk titeket gyerekek, és köszönjük nektek is támogatók, akik ezen nemes rendezvényt segítettétek!!!

dream-fish

yagobaits

horgaszfirkasz

specialmix

A hozzászólások le vannak tiltva.