Kócos tavi horgásztábor 2016 – I. Turnus

2016 nyarán is folytatódott a tavaly elkezdődött horgásztábor a Kócos horgásztavon. Az első turnus 2016. július 04-08. között került lebonyolításra. A turnusra szép számmal jelentkeztek az ifjú titánok. Az első három napban sor került a halfajok ismertetésére és a horgászat alapjainak okítására. Valamint a palánták elsajátíthatták Harangi Csaba, Nick Attila, és Hegedűs Csaba oktatóktól a finomszerelékes horgászat alapjait. Erről bővebben a http://horgaszfirkasz.hu/ oldalon olvashattok.

CSÜTÖRTÖK – BOJLIS OKTATÁS

Csapatunknak a csütörtöki napon jutott újra szerep. Mivel Pali csapattársam nem kapott szabadságot, így Farkas Laci jó barátommal próbáltuk a palántáknak minél többet átadni tudásunkból, és a bojlis horgászat alapjaiból. A reggeli órák az oktatással teltek. Kerekedtek a szemek csak úgy itták a szavainkat az csemeték. Volt is miért, hiszen ígéretet tettünk nekik, hogy megéri ám figyelni és bojlival horgászni a mai napon, hiszen aki jól teljesít az ajándék csomagot vihet haza. Csapatunk a legnagyobb hal megfogójának, a legtöbb ponty kifogójának, és a horgász TOTÓ legeredményesebb kitöltőjének egy-egy ajándékcsomagot ajánlott fel. természetesen csak a bojlival megfogott ponty számított bele eme kis versengésbe. Emellett több kiló bojlival is készültünk, melyet természetesen saját kezűleg gyúrtunk és görgettünk le.

Az oktatás és a reggeli után indulhatott is a peca. Tetszett is eme gesztus az ifjú titánoknak. Lacival 6 botot vetettünk be a még eredményesebb cél elérése érdekében. Természetesen mindeki a saját készségét is elhelyezhette. Öröm volt látni, hogy azért a létszám többsége bojlival próbálta horogra csalni a halakat. Sajnos a halak kapókedve ezen a napon nem volt éppen jónak mondható, de azért mindenki próbálkozott és tette a dolgát. Még a kisebbek is. Még Hajnal Vince sem adta fel, egy 20 mm-es golyót próbált megsapkázva elhelyezni kicsit rövid hajszálelőkéjén. Hozzá teszem nekem is harmadjára sikerült csak.

Vince

A nagyobbak is folyamatosan próbálkoztak. Lantos Péter 8,40 kg-os pontya után már sejteni lehetett, hogy talán a nap egyik legnagyobb hala lesz, hacsak nem a legnagyobb. Orovecz Olivér úgy döntött, hogy inkább darabszámra fog teljesíteni, és inkább a kisebb pontyokat célozza meg: Sok kicsi sokra megy alapon.

LP

A délelőtt lassan telt. Az idő is egyre csak melegedett. A déli ebéd jól is jött a hűvös filagória alatt. A finom gulyás leves és slambuc újabb erőt adott a palántáknak. A somlóis töltelékkel és vanília sodóval feltálalt palacsinta pedig csak tényleg hab volt a tortán. Jöhetett a horgász TOTÓ kitöltése. A rutinosabbak direkt skandálták a rossz válaszokat hangosan, hogy a kisebbeket megtévesszék. De aki odafigyelt az oktatáson a reggeli órákban azt nem lehetett becsapni. Sapka fel, vigyázni, hogy senki ne kapjon napszúrást és irány horgászni. Fáradhatatlan titánok, egyik szemem sírt a másik nevetett. Elő a parittya, elő a dobócső, elő a spomb. Etettek és pecáztak. Feczkó Tomika fogott is gyorsan két pontyot, talán 5 perc sem volt a két hal között. Versenyben szeretett volna maradni Olivér mellett, már ami a darab számokat illeti.

F Tomika

A nap végéig még 5 pontyot sikerült a horogra csalni. Közben nekem is sikerült kijavítani a horgász TOTÓKAT. Hellyel közel nagyon jól sikerültek. Örültem, hogy azért csak sikerült átadni valamit az ifjú palántáknak. A 30 pontos TOTÓ a nagy többségnek 20 pont felett sikerült, és három maximális pontszámú lap is született. Ők név szerint: Szatmári Marcell, Kiss Gergely, Csontos Sándor. Az eredményhirdetést másnap reggelére halasztottam, ugyanis a reggelinél úgyis együtt lesz a társaság.

PÉNTEK – A VERSENYEK VERSENYE

Hajnalban kicsit fáradtan ébredtem, a csütörtöki napról szerintem 3 marathon is benne maradt a lábamban. De nincs mese menni kell, hiszen Péntek van az ifjú palánták ma horgászversenyen vesznek részt. Laci barátommal egyszerre értünk a tóra háromnegyed 7 körül. Gyorsan felállítottuk a mérlegelő helyeket és elhelyeztük a matracokat is. Kifejezetten jó idő ígérkezett halfogás szempontjából is.

A palánták is megérkeztek negyed 8 felé. A nagy filagória alatt András a tógazda ismertette a verseny szabályzatot, majd csapatokat kreáltak a palánták. 2 fős csapatok 3 bottal, egy beállóban. Ezután 2 körös húzással dőlt el, hogy melyik csapat melyik beállót foglalja el. Sokan a 2-3-4 –es helyeket próbálták kihúzni, valamiért mindenki ezen beállókra tette a voksát a mai napra. Húzás után a csapatok elhelyezkedése így alakult:

1. beálló: Nagy Szabolcs – Feczkó Tamás

2. beálló: Hajnal Vince – Magi Zsolt

3. beálló: Varga Richárd – Gacsályi Ágoston

4. beálló: Ferencz Balázs – Kovács Bálint

5. beálló: Lantos Péter – Kiss Gergő

6. beálló: Szatmári Marcell – Csontos Sándor

7. beálló: Vágner Benedek – Orovecz Olivér

8. beálló: Kecső Boldizsár – Nyeste Krisztián

9. beálló: Szima Ákos – Lantis Kristóf

10. beálló: Taricska Viktor – Bacsa Péter

Mielőtt a gyerekek elfoglalták volna a horgászhelyeket, gyorsan kihirdettem a tegnapi díjazottak névsorát. A legnagyobb halért járó díjat Lantos Péter vehette át, aki 8,40 kg-os pontyot kényszerített ideiglenesen partra. A legtöbb halnak járó díjat Orovecz Olivér nyerte el 4 darab ponttyal. A horgász TOTÓ kihirdetése további versengést vont magára, hiszen három hibátlanul (30 pont) kitöltött lapot is a kezemben tartottam. Marcit, Gergelyt és Sanyikát magamhoz hívtam és közöltem, hogy csak egy díj van, de ők most hárman állnak előttem. 2 lehetőség maradt: vagy elosszák, vagy kő-papír-olló. Maradt a kő-papír-olló. Csontos Sanyika ebben nagyon jónak bizonyult hisz papírt mutatott még a többiek követ. Így ennek a díjnak is eldőlt a sorsa.

A helyeket elfoglalva szerelés következett, majd csalizás, és etetőanyag készítés. Mindenki várta már András bácsi bűvös újait, hogy megnyomják a dudát, és elinduljon a nagy verseny. Ez perceken belül meg is történt. Volt aki már dobóállásban várta a dudaszót. Szinte egyszerre csobbantak a szerelékek a vízben, majd suhogtak a dobócsövek, csobbantak a rakétták és spombok, loccsantak a gombócok. Hihetetlen volt számomra, hogy milyen komolyan veszik a versenyt a palánták. Talán nemzetközi bojlisversenyen sem láttam soha ekkora komolyságot és elszántságot. Hajrá palánták, győzzön a jobbik.

Az egyes beállón a Nagy Szabolcs – Feczkó Tamás páros nagyon erősen kezdett, pár óra leforgása alatt rögtön 5 pontyot húztak a csemeték. De a tízes álláson sem panaszkodhatott a Taricska Viktor – Bacsa Péter páros, hiszen 3 ponttyal és egy harcsával tudták tartani a lépést. Őket szorosan a kettes beállón lévő fiatalabbak követték, Hajnal Vince és Magi Zsolt. A kis Vince be is húzott egy kereken 8 kg-os pontyot is, bízva abban hogy a legnagyobb hal is díjazásra kerül. Valamiért a többi beálló csak 1-2 halat óhajtott adni.

Oly annyira belejöttek a gyerekek, hogy ebédre alig lehetett őket a filagória alá csalni. Azért látszott rajtuk, hogy egy kis pihenő, a finom leves, és a rántott hússal tálalt krumpli püré ízlett nekik.

Ebéd után mindenki sietett vissza botjához és jöhetett a második félidő. Az első három helyért óriási csata kezdődött. Sorra húzta az egyes, kettes és a tízes beálló a halakt. Egy darabig fej-fej mellett haladtak. A köztes állások is adtak halat. Sajnálatos módon a négyes állás nem akart még kapást sem adni. Laci és én pedig tettük a dolgunkat. Mérlegeltünk, fotóztunk, csaliztunk és szereltünk, olykor olykor pedig óriási gubancokat bogoztunk ki. De épp ezért szép ez. Fáradhatatlanok voltunk mi is, olyanok voltunk, mint a terminátor, fém vázon élő szövettel. Hajnal Vince is fáradhatatlan volt, tett is róla, és a tó aranyhalát is horogra csalta.

aranyhal2

A verseny fél 5 –kor lefújásra került. Andrással közösen kiosztottuk a díjakat. Az eredmény e képen alakult.

kocos verseny

A díjakat örömmel fogadták a csemeték. Díjazásra került az első, második és harmadik helyezett csapat, illetve a legnagyobb hal megfogója is.

A díjak kiosztása után pedig jöhetett már szülőkkel együtt a jól megérdemelt vacsora. Bajai halászlé és ízletes csülkös slambuc. Ejj ez milyen jó volt, azóta is mind a tíz újamat nyalom.

halaszleslambuc

Közben a gyerekek megbeszélték, ki hogyan mennyit fogott, mivel csalizott, kinek mi volt a taktikája. A tavalyi győztes, Marci érdekes nyilatkozatot tett.: „Tavaly megmutattuk hogyan kell sok halat fogni, nagy halat fogni és elsőnek lenni. Most hagytunk érvényesülni másokat is, ennek alapján lettünk csak a hetedik helyezettek.” Szép gesztus Marci, persze ha tényleg igaz, és nem csak kicsit eltaktikáztátok magatokat Sanyikával :)

Ahogy késő délután lett úgy a szokásos tábortűz is meggyújtásra került. Igaz nem volt olyan izgalmas, mint a tavalyi, ott legalább vízszintesen égett a tűz. Ennek ellenére ez szépen csendesen függőlegesen. Talán a tűz is tudta, hogy itt minden jól sikerült az elmúlt 5 napban, és nem kell itt partizánkodnia a nap végére.

Köszönjük Kócos horgásztó az elmúlt 5 napot. Folytatjuk augusztusban a második turnussal. És köszönjük nektek is Harangi Csaba, Nick Attila és Hegedűs Csaba az oktatást és támogatást.

dream-fish1-180x135

horgaszfirkasz-180x50

specialmix-180x42

A hozzászólások le vannak tiltva.