Közel 150 kilónyi hal Wonder Baits aromával, a pródi bojlistavon

2013.06.16-án csapatunk két tagja, Pali és én, újra ellátogattunk a Pródi bojlistóra. Kifejezetten a nagyobb testű pontyokat próbáltuk megcélozni 24 órás horgászatunkon. Az előző látogatásokból tanulva más stratégiával készültünk. A vízhez érkezve örömmel tapasztaltuk a számunkra kedvező szélirányt. Igaz nagyon enyhe szél fújt csak, de szeretem ha inkább szembe vagy oldalról, mint sem a hátam mögül fúj a szél. Ugyanis a szél mozgásra kényszeríti a vizet, mely ezután a halakat.

prodi bojlisto

Mindenféle etetés nélkül két készség perceken belül csobbant a vízben, próbáltuk kideríteni mi is az, az íz világ, amely a meleg időben csalogató lehet a halak számára. Az ez előtti pecából kiindulva epres oldódó bojlit csaliztunk első körben. Ez azonban nem hozott eredményt. Bő fél óra elteltével már Pali barátom is kipakolt, és az ő botjai is bevethető állapotba kerültek. Nézzük mivel is készültünk a mai napra a halak számára.

Etetésre egy kisebb mennyiségű magmix natúr állapotban, úgy gondoltuk, majd a parton ízesítjük valamelyik Wonder Baits aromával, amint kiderül melyik ízvilág is lesz a nyerő. A magmix mellé némi halas mikropellet kevertünk. Ezt szántuk alapozó etetésnek. Jöhet a szelektáló gondolat. A magmix mennyiségéhez képest jóval nagyobb adag májas pellet, és 16 mm-es etető bojliban gondolkodtunk.

Közben Pali polipos-epres Wonder Baits golyókat helyezett el a hajszálelőkéjén, még én rákos-halas golyókkal frissítettem készségeimet. Sokat nem kellett várni, a bedobás után szűk fél órával elkezdtek jelentkezni a kapások. 4-5 kapást kivárva, mely természetesen mind halat adott, úgy döntöttünk a büdös ízek lesznek a nyerőek. Elő a Wonder Baits aromákkal, mégpedig a következőkkel. A magmixünket polipos aromával ízesítettük, míg a saját készítésű Wonder Baits bojlik közül a következők kerültek elő.: Polipos-epres, rákos-halas, kagylós-halas.

A botokra csak éppen figyelem felkeltés gyanánt kevés magmixet jutattunk a meghorgászni kívánt területre, majd jöhetett a nagyobb átmérővel rendelkező  májas pellet, és rákos-halas és polipos-epres etetőbojli.

magmixbojli

Csalizni csak bojlival csaliztunk dupla 16 mm-es kivitelben. Még én a Rákos-halas bojlit, addig Pali a Polipos-epres golyókat erőltette. Mind a két ízvilágot nagyon szépen húzta a hal, és örömmel tapasztaltuk, hogy nagyobb egyedeket tudtunk húzni, mint az egy hónappal ezelőtti pecánkon. Valószínű az etetési stratégia a kulcsa a nagyobb egyedek horogra csalásának. Kevés apró cucc, több nagyobb szemű pellet és bojli, persze ezt is csak ésszel és nem nagy mennyiségben.

Ahogy egyre tellett, és melegedett az idő, a kapások száma némileg lecsökkent, jöhetett a ráetetés. Csakis csövezve, megfelelő mennyiségű rákos-halas oldódó bojlit helyeztünk el a készségek körül. Az éjszakára való tekintettel minden további fél órában pár szem golyót csöveztünk be.

Közben a csalizandó bojlikat is turbóztuk némileg. wonder baits rakos bojli

Sötétedésig még jópár halat húztunk, valamint 2 amurt veszítettünk. Legalább is az elharapott előkék erre engedtek következtetni. A délutáni órákban még meglátogatott minket egy 7,1 kilós ponty, melynek a kapását is sikerült megörökíteni.

Ahogy besötétedett meglepetésemre megállt a szél és a kapások száma is lecsökkent. Sokkal csendesebben telt az éjszaka, mint a nappali órák, de azért pár pontyot húztunk még.

A reggeli órák pakolással teltek, és örömmel nyugtáztuk el, hogy lehet a tavon szelektálni, csak megfelelő etetési mennyiséget kell alkalmazni.

Az összfogásunk közel 150 kilónyi hal lett, ezek közül a legnagyobb egy 7,1 kilós ponty. Sajnos a 10 plusszosokhoz nem volt most szerencsénk. De nem csüggedtünk, mert valószínűleg a következő peca még jobb lesz, és még nagyobb átlagsúlyt hoz majd. Minden az etetésen múlik.

ponty1ponty2ponty3

ABF Team Debrecen

Hozzászólások

Közel 150 kilónyi hal Wonder Baits aromával, a pródi bojlistavon — 2 hozzászólás