Kudarcok nyomában – ne féljünk az újtól!

Júliusban volt szerencsénk eltölteni pár napot a Pontycentrum által szervezett ecsédi horgásztáborban, ahol közelebbről is megismerkedhettünk a csapat tagjaival. Az ott eltöltött pár nap alatt nem csak új módszert tanulhattunk, hanem egy olyan szemléletbe csöppentünk bele, mely nagy hatással volt ránk.

 

Biztos vagyok abban, hogy sokat töprengünk a múltba temetett horgászatokon, mi hozta meg az áhított sikert, vagy netán a kudarcot. Vajon miként cselekedtünk vagy éppen, mit nem tettünk meg egy-egy szép ponty fotózása érdekében. Sok kezdő horgász fordul hozzám kérdésekkel, hogyan lehetnének sikeresebbek! Jó magam is szeretek elgondolkodni és felidézni a múltban elkövetett horgászataim alakulásának miértjén.

Horgászokat a vízparton látván, általában ugyan azt a taktikát alkalmazzák. Nem szeretnek eltérni a már jól bevált módszerektől. Nincs is ezzel semmi probléma, egészen addig a pontig, amíg működnek a megszokott dolgok. Évekkel ezelőtt nem sokat töprengtem azon, vajon egy adott vízen, miként kezdjem meg a horgászatot és miféle taktikát alkalmazzak. Hajlamos voltam jómagam is a ’régi jól bevált módszerek’ folyamatos alkalmazására. Nem változtattam semmit, szinte mindig hasonló képen cselekedtem. Az évek alatt rájöttem, hogy minden víznek, más-mások az adottságai és így akár teljesen eltérő stratégiát kell, hogy alkalmazzak. Sok dolognak kell passzolnia, hogy összejöjjön egy sikeres horgászat.

kép1 A mozdulatlan jelzőkről sokszor nem a halak tehetnek

Higgye el nekem mindenki, hogy több sikertelen horgászat után élhetjük meg egy sikeres túra élményét. Minden egyes túra nem lehet sikeres! Ma már az időjárás változásait napokkal előre nyomon tudjuk követni, amely sokat segíthet, így némileg csökkenteni tudjuk a kudarc esélyét. A hidegfront betörése előtt megnövekedik a vízben az oldott oxigén mennyisége. A szél északi irányra vált és a hullámok egyre magasabbra csapnak fel. Az erős légmozgás szállítja a vízben élő apró rákokat, férgeket és megannyi táplálék állatot. A pontyok ennek hatására intenzívebb táplálkozásba kezdenek. Akinek van rá lehetősége, figyelje az időjárás előrejelzést és közvetlen hidegfront előtt induljon a vízpartra szerencsét próbálni.

 kép2Ha megváltozik az időjárás szép sikereket könyvelhetünk el magunknak

A következő, amit érdemes figyelembe venni a jó helyválasztás. Érdemes a széllel szemben elhelyezkedni, mivel a táplálék állatok mozgását a pontyok is követik. A vízben lévő tereptárgyakat, akadókat mindig tartsuk szem előtt. Ha van rá lehetőségünk vizsgáljuk meg a meder szerkezetét. Általában a keményebb, iszaptól mentes részek a jók. Esetleg az iszapos rész és a keményebb rész találkozása is egyike a jó fogást ígérő csali felkínálási pontyoknak.

kép3A jó helyválasztás eredménye

Ne legyünk restek új helyeket keresni, ha esetleg egyik etetésünk nem működik. Akár naponta is megváltoztathatjuk a meghorgászni kívánt területet. Valószínűleg a legjobban akkor járunk, ha megkérdezünk helyi horgászokat. Ezzel éveket is megspórolhatunk egy nagyobb vízen. Valljuk be őszintén a nagykiterjedésű vadvizeken a helyi horgászok mindig a legeredményesebbek. Sok éves tapasztalatot nem lehet megszerezni egy-két horgászat alkalmával. Még tegyük azt hozzá, ha egy helyi „spori” tíz percre lakik, egy adott vízterülethez valószínűleg jobban megismeri és több időt tud eltölteni,mint aki több száz kilométerre onnan.

kép4Ne féljünk változtatni, mert lehet, hogy pont ez hozza meg a hőn áhított pontyot, amelyre mindig is vártunk.

Az etetési stratégiát az évszakok, a vízterület nagysága és a halsűrűség határozza meg. Volt olyan horgászat, amikor egy hét leforgása alatt 50kg bojli és hasonló mennyiségű pellet sem volt elég. És volt eset, mikor egy hónap folyamatos horgászat alatt összesen öt kiló bojlit használtam fel. Véleményem szerint egyik, ha nem a legfontosabb momentuma a horgászat sikerének a kitartás. Sajnos manapság az embereknek nincs igazán idejük és legfőképp türelmük, hogy természetes vizeken horgásszanak. Vadvízen sokkal nehezebb és időigényesebb egy-egy szebb ponty becserkészése és megfogása. Ezzel ellentétben egy magántavon akár pár óra leforgása alatt is megfoghatjuk (életünk halát). Megértem azokat az embereket, akiknek nincs idejük kivárni egy természetes víz ajándékát. Nekem ezzel a magántavakkal csak egy problémám van! Nagy halakat nem lehet egyik pillanatról a másikra felnevelni. Sajnos ezért csakis egy módon lehet beszerezni, természetes vizeink (elnézést a kifejezésért) kirablásával. Persze jó üzlet ez a tó tulajdonosoknak, de ezzel együtt egyre kevesebb a hal marad az igazi természetben. Szomorúan konstatálom, hogy nagyon kevés ember látja és érti ezt a divatpusztítást.

kép5Egy megfelelően felépített etetési stratégia nélkül korántsem biztos, hogy egy ilyen gyönyörűséget a karjaimban tarthattam volna

Számomra az ’igazi’ sikert a vad, természetes vizeken fogott halak jelentik. Magántavakban horogra kerített pontyok szinte teljesen értéktelenek számomra. Nem tartom nagy teljesítménynek, bármekkora is legyen az egyed súlya. Nagy öröm és boldogság egy nehéz természetes vízből nagy halat fogni. És ennél a pontnál dől el, hogy mekkora egy nagy ponty? Manapság 12-15 kg-os pontyokat nem tekintik trófeának, mert csakis a 20kg feletti számít. Egy hal mire megéri ezt a tisztes kort és eléri ezt a bizonyos súlyt, sok évnek kell eltelni. A mai horgászokon egy teljesítmény kényszer fedezhető fel. Évek alatt nagy változásokon ment keresztül a pontyhorgászat és a pontyhorgászok. Az újabbnál-újabb magántavak és a transzparensekkel hátuk mögött, kamerába tolt pontyokkal pózoló horgászok, számomra kudarc. A természethez már szinte semmi köze ennek a műfajnak. Remélem azért, velem együtt sokan felhagynak a magántavak kísértő csábításával, és ismét a természetben egy természetes vízen újra átéljük, mit is jelent valójában a horgászat.

kép6A kitartás most meghozta gyümölcsét…

kép7… de hanem lesz gyökeres változás minden bizonnyal még több időt kell majd eltöltenünk egy természetes vízen, hogy ilyen eredmények szülessenek.

 

Tisztelettel Folytyik Zoltán és a Pontycentrum”

Forrás: www.pontycentrum.hu

 

garda gabor avatar

 

A hozzászólások le vannak tiltva.