Lezajlott az I. Baráti Bojlis Találkozó a Csaba tavon

Az I. Baráti bojlis találkozó 2013.07.12-14 időpontban volt megrendezve a Domi-no Fishing Team szervezésében Békéscsabán a Csaba tavon. 12-én péntek reggel 10 óra körül a versenyzők izgatottan gyülekeztek, hisz a találkozó nem hivatalos megnyitóját Hartmann Tamás beszéde indította el. Bő egy órás beszéde alatt minden versenyző számára lehetőség nyílott, hogy tanácsokat, tippeket kérjen Tamástól. Akár, csak nagy általánosságban a pontyhorgászatról, vagy kimondottan erre a találkozóra vonatkozóan. Tamás természetesen nagy örömmel állt minden versenyző rendelkezésére, és a kérdésekre teljes körű válaszokat kaphattunk tőle.

Hartmann Tamás távozása után a versenyzőknek lehetőségük volt, hogy a horgászhelyükkel ismerkedjenek. Feltérképezzék a mederviszonyokat, kitapogassák a mederfeneket. Előkészítsék készségeiket, és fejben összerakják gondolatukat, amely az előttük álló napok eredményességét meghatározták. Délután 15 órakor a hivatalos megnyitóra is sor került. Ismertetve lettek a verseny szabályok és a Csaba tó elnöke Mengyán Béla is sok szerencsét kívánt a versenyzőknek, az előttük álló hosszú órákra.

16:00-kor a verseny kezdetét vette. Az esti órákra a versenyzők a megfelelő etetési stratégiát próbálták kidolgozni, bízva abban, hogy etetésük talán még a kora hajnali órákban beérik. Az éjszaka csendesen telt, nem törte meg a nyugalmat az elektromos kapásjelzők hangja. Az első kapásig egészen szombat reggel fél nyolcig kellett várni. Ekkor a 13-as helyen üllő Sáfrány János egyik botját húzta el egy valamennyivel több, mint egy 7 kilós ponty.

A 13 órási ebéd mindenkinek versenyzőnek jól esett, és a halak is úgy gondolták, hogy megebédelnek. Fél 3 körül ugyancsak Sáfrány János kapásjelzője törte meg a csendet. Majd a másik botján is kapás jelentkezett. 10 perc alatt így óriási előnyre tett szert a többi versenyzővel szemben. Egy 3 kg és egy 8 kg körüli ponty került mérlegelésre. A kora esti órákban a 6-os helyen ülő Gyarmati Zsolt előtt átvonuló pontyok is megkóstolták az előttük feltálalt asztalkát. Így Zsolt is sikeresen dedikálhatott magának egy 6,6 kg-os pontyot. Sajnos ő a délelőtti órákban 2 halat is veszített, melyek igen jó halnak tűntek az erejükből kifolyólag. A késő esti órákban még egy hal került horogra a 16-os helyen versenyző Fülöp Zoltán horgára, mely majdnem 4 kilogrammot nyomott.

Az éjszakai órák ismét csendben teltek. Meglepő volt, hisz mindenki az éjszakákban bízott jobban. Vasárnap ugyancsak Sáfrány János dominált. A délelőtti órákban 3 halat is sikerült horogra csalnia, köztük a találkozó legnagyobb halát is egy 9,66 kilós tőponty személyében. Gyarmati Zsolt sem tétlenkedett ugyanis újabb hallal erősítette aktuális helyét.

A versenyt 15:00 kor a rendezők lefújták, azokra is gondolva akik messzebbről érkeztek és az előttük álló hazaút hosszú volt. Így az eredmények a következő képen alakultak.

 I. helyezés: Sáfrány János 34,535 kg összfogással

II. helyezés: Gyarmati Zsolt 9,945 kg összfogással

III. helyezés: Fülöp Zoltán 3, 940 kg összfogással

Legelső hal fogó: Sáfrány János

Legnagyobb hal fogójának járó díj: Sáfrány János 9,655 kg

Legnagyobb átlagsúly: Sáfrány János 5,755 kg

Legtöbb hal: Sáfrány János 6 db

Az eredmény közlés végeztével a szervezők tombola húzással is kedveskedtek a versenyzők számára, hogy senki ne hagyja el a találkozót üres kézzel. Sajnos több versenyző is volt aki számára nem sikerült a halfogás, de senki nem távozott keserű szájízzel eme csodálatos tóról.


Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>