Mondd kis Kócos…

Július végén két egymást követő hétvégémet is a Kócos horgásztavon töltöttem. 20-án egy bő félnapot sikerült horgász szenvedélyemnek szánni. Reggel már korán kint voltunk a tavon feleségemmel. a 8-as állást céloztuk meg magunknak. Eső mentes időt jósoltak, sőt túlzott meleget is. Kiérkezéskor Andrással még elfogyasztottunk egy jó ébresztő kávét, majd elkezdődhetett a bepakolás és beszerelés. Fél 7-kor már mind a két botom a helyén volt, swingerek a zsinórra csíptetve, kapást várva. Csalinak újra jégbombákat hoztam. Mostanában ez megy, én meg jól akartam magamat érezni. A légnyomás 1015,6 Pa-t mutatott 77%-os páratartalom társaságában. Jó idő ez a pontyozásra.

Az első kapásra nem is kellett sokat várni, hisz 7 órakor a nyeletőfék már tette is a dolgát. Szép 5,7 kg-os pikkelyes tett tiszteletét nálam egy fotó erejéig.

kocos01

A botot visszahelyezve 1 órát kellett várni a követező kapásig. Vísított a kapásjelző én meg szaladtam… Újra a jégbomba és újra egy pikkelyes. 7,5 kg-ot mutat a súlya, szép hibátlan potyka.

kocos02

Majd a fotó és vissza engedés után felgyorsultak az események. Mintha reggeli időt hirdettek volna előttem a vízben élő békés barátaim. 45 perc alatt még 4 darab szép pontyot sikerül partra kényszerítenem. Szerencsére feleségem is velem volt és segített olykor-olykor a káoszt elkerülni. A súlyukat tekintve: 6,1 kg, 6,6 kg, 5,0 kg és egy 6,45 kg-os pontyot sikerült ideiglenesen a matracra fektetnem.

kocos03kocos04kocos05

kocos06

Még csak negyed 10 és már 6 db halam volt. Rontott kapásom és vesztett halam nem volt. Ezt kár volt elkiabálnom, mert innentől kezdve némiképp megváltoztak a dolgok. Ahogy melegedett az idő, a halak sem akartak már úgy enni, mint eddig. Fél 11-kor jött az első üres akasztás. Sajnos a kis 30 grammos ólommal nem működik az önakasztás. Ha rossz pillanatban vág oda az ember, akkor volt hal, nincs hal. Közben egyik botomra saját készítésű májas golyót helyeztem és vártam az eseményeket. Fél 3-ig még három igazi nagyhalas kapásom volt a májas golyókra, de ezek sem akadtak meg, hozzáteszem itt már 90 grammos ólmot használtam. Sok rutinos hal van a tóban, érdekesen szívják fel a bojlit. 6 darab hallal nyugtázva a napot 3 körül elhagytam a tavat, semmiféle képen sem csalódottan.

26 –án szombaton 2 cimborám társaságában érkeztünk ki a tóra. 80 jégbomba a hűtőtáskában a 6 botra. Csak elég lesz. Még én Ferivel a a 8-as, addig Tamás a 7-es helyet próbálta vallatni. Mivel a tavon van WIFI elérhetőség így gyorsan megnéztük a légnyomást, ami igen csak ígéretesnek bizonyult 1014,4 Pa. Az internet segítségével gyorsan lekérdeztük a halak beetetési helyének GPS koordinátáit, és már repültek is a jégbombák a meghorgászandó helyre. Fontos volt  a mai napon jól teljesítenem, hisz nevezésem volt pikkelyes pontyfogó versenyre a www.horgaszversenyonline.hu weboldalon.

A kapások nálam kezdtek el jelentkezni, sajnos üres bevágásokkal. Az első órában két üres bevágás és egy halvesztés következett be. Fél 9 –kor aztán Feri megmutatta, hogyan is kell halat megtartani. Élete legnagyobb halát fárasztotta. Remegett a kéz, remegett a láb. Az első percekben nem lehetett tudni, hogy Feri, vagy a hal fárad jobban. De a bot és az orsó, valamint a horgász együttes összhangja végül a partra terelte a 7,2 kg-os pikkelyest. Gyors fotó és mehet is vissza, küldheti anyucit és apucit.

kocos07

Fél 10-kor újabb halat hagytam el, így meguntam a szenvedést a kis ólmokkal. 90 grammos torpedó ólmot tettem a jégbomba mellé. A távolság nem nagy ahova horgásztam, nem is erővel kellett bejutatnom a szereléket így bírnia kellett a botnak. Hozzáteszem, hogy a jégbomba súlya ólom nélkül 110 gram. A 200 grammos súlyt kis melóval, de bejutatta a bot a helyére.

kocos8

9 körül megtörik a jég és végre jól akad a horog. Szép 8 kilós pikkelyest tudok magamévá pár másodpercig. Hozzáteszem a fárasztás alatt nagy harcos volt.

kocos09

Feri gyorsan reagált, frissíti a fagyit és percek alatt húzott egy kisebbet. De ez is majdnem elérte a 3 kilót. Feleségem pontya sem nagyobb, forma-forma. Meglátogattak minket az ikrek :)

kocos10kocos11

Ahogy jött a dél és a kora délutáni órák, a csajok napozósra vették a figurát. Mi meg kávéval próbáltuk a meleg okozta bódulatot kompenzálni. Egy két kisebb példányt sikerült is fognunk, de a nagyobbak nem akartak jönni. Mintha sziesztázni mentek volna. Ferinek aztán beugrott egy nagyobb. Mindenáron kiakarta próbálni az újonnan beszerzett Prologic C1-es botját, de ez a ponty sem erre a botra jelentkezett. Pedig erejéből és nagyságából kifolyólag lehetett volna tesztelni a botot :) Gyönyörű 7 kg-os pikkelyes pontyocskával fótózkodhatott Feri barátom.

kocos12Közben Tamás is megmutatta, hogy ő is tud horgászni, húzott is egy pár halacskát.

kocos13kocos13a

5 körül mindhármónknak elfüstöl a botja. Még Ferinél és Tamásnál egy kisebb, addig nálam egy 7,8 kilós akadt a horogra.

kocos15kocos14

Ezek után sajnos elfogyott a jégbomba, maradtak az oldódó golyók. Gyors csövezés, csalizás és reménykedtünk, hátha az utolsó órában még elhúzza egy két hal a csalit. Sajnos a halak nem így gondolták. Másnak tartogattak örömöket az esti órákra.

Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat a vízparton, és a csajok sem panaszkodtak. Igazi család és horgász centrikus ez a tó. Azt hiszem jövő héten ugyanebben a felállásban, ugyanitt találkozunk. Más haditervvel, amurokra készülve.

Hozzászólások

Mondd kis Kócos… — 2 hozzászólás