Az előző évekhez hasonlóan, idén is számos ismert és elismert márkával találkozhatnak a látogatók. A kiállítótérben lehetőség nyílik a termékek megtekintésére, kipróbálására és az eladók, hozzáértők szaktanácsainak meghallgatására, sőt a jövő évi újdonságokról (botok, orsók, csalik stb.) is itt értesülhet először a pontyozó társadalom. A felszereléseket, kiegészítőket, csalikat ebben az évben is jelentős kedvezményekkel lehet majd megvásárolni. Ismét neves hazai és külföldi szakértők adnak majd választ a felmerülő gyakorlati kérdésekre.
Szellős utcákkal, jól áttekinthető terekkel, négy beltéri büfé sarokkal, rengeteg látnivalóval vár mindenkit sok szeretettel a IX. Magyarországi PontyShow! Egész napos bemutatókkal, előadásokkal, nyereményjátékokkal, és sok-sok szórakozási lehetőséggel találkozhatnak a látogatók.
Utazási kedvezmény:
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a 2017. november 10 – 12. között megrendezésre kerülő Pontyshow rendezvényre utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati és Budapest-Déli, Kelenföld, Kőbánya felső és Zugló állomásokra.
A rendezvényre legkorábban 2017. szeptember 10-től lehet a kedvezményes árú menetjegyet megváltani.
A felhasználás feltételei: A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. kocsi osztályon vehető igénybe. 1. kocsi osztály igénybevétele esetén a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.
A kedvezményes árú menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljes árú menetjegy érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, 2017. november 9–én 0:00 órától kezdhető meg és a visszautazást legkésőbb a rendezvényt követő napon, 2017. november 13-án 24:00 óráig be kell fejezni. Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a rendezvény helyszínén történő bélyegzés után érvényes.
A menetjegyek bélyegzése a HUNGEXPO (BNV) főbejáratánál, jegykezeléskor történik az alábbi időpontokban:
2017. november 10-11.: 9:00 – 18:00 óra között
2017. november 12.: 9:00 – 17:00 óra között
Feláras vonat igénybevétele esetén az igénybe venni kívánt vonatra érvényes felárat meg kell fizetni.
Egész napos bemutatókkal, előadásokkal, nyereményjátékokkal, és sok-sok szórakozási lehetőséggel találkozhatnak a látogatók!
NYITVA TARTÁS:
November 10. (péntek) – 09:00-18:00
10:00 Filmvetítés
11:30 Bárdóczky Zoltán – távdobás mesterfokon (Hatalmas dobások, távoli etetések, egyedi technikák és speciális felszerelések)
12:30 Tombola sorsolás
13:00 Filmvetítés
13:15 Fabio Gerratana – Pontyok az akadóból (Fákkal, bokrokkal és a sűrű növényzettel benőtt helyekről kivarázsolni a megakasztott halat, bizony nehéz mutatvány. A nagynevű Olasz specialsta ezen helyeken alkalmazott technikáit és trükkjeit mutatja be)
14:00 Honyák Gábor – Bojlizás, feederezés – fejlődés vagy divat a pontyhorgászatban?
15:00 Jámbor Attila – Hidegvízi method horgászat (praktikák, trükkök, szerelékek)
15:30 Filmvetítés
16:30 Tombola sorsolás (a fődíj húzása)
HPV – 4 kw-os sátorfűtés; Értéke: 60.000 Ft
November 11. (szombat) – 09:00-18:00
10:00 Filmvetítés
10:30 Misel Zadravec, Zsömlye György – Bányatavi tapasztalatok
11:00 Alan Blair – Pontyvadászaton (Rövid pecák, egy éjszakás kalandok és a cserkelő horgászatok)
11:45 Shaun Harrison – 40 év pontyhorgászata, és négy évtized a csalikészítésben
12:30 Tombola sorsolás
13:00 Karel Nikl – Champions of Champions BBajnokok bajnokai (WCC 2017. az 5 legnagyobb hal megfogásáért járó díj boldog nyertesei, a legnagyobbak elejtésének trükkjei)
13:45 Döme Gábor – Pontyos kalandok Japánban
14:30 Fabio Gerratana – Nagyhalas taktikák (Hogyan szelektáljuk a pontyokat a természetes vizeken, ahol kisebb halakra is lehet számítani)
15:00 A szeszélyes Duna-ág – élő riport az RSD horgászaival. Különböző szakaszok, különböző módszerek. Tapasztalatok a Ráckevei Duna-ág idei évéről. Aki kérdez: Ladányi Tamás, aki válaszol: Lévai Attila, Gazsi Máté, Hajlemász Attila, díszvendég Tóth István a Szövetség Ügyvezetője.
15:30 Jávorka Dániel – Csalikról, bojlikról tudományos megközelítésben
16:00 PontyShow termékdíjak – eredményhirdetés
16:15 Szamosi Attila – Vadvízi versenyek 2018. (VI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny és az I. International Carp Marathon a Tisza-tavon)
16:30 Tombola sorsolás (a fődíj húzása)
Bark B230 CND – 2,30 méter hosszúságú gumicsónak + Haswing Osapian 30 lb elektromos motor ; Összérték: 150.000 Ft
Free Spirit CTX horgászbot ; Értéke: 50.000 Ftbot;
November 12. (vasárnap) – 09:00-17:00
10:00 Filmvetítés
10:45 Fabio Gerratana – Szerelékeim az elmúlt húsz évben (Hogyan és mi változott az utolsó métereken az elmúlt két évtized alatt)
11:30 Hogyan tesztelnek az SBS csapatok – Kovács Zoltán (SBS SziKo Team), Wenhardt Dániel és Szorre Patrik (SBS Carp Saving Team) Hudomiet János és Novák Dániel (SBS Happy Carp Gang) Gaál Tibor és Nagy Zoltán (SBS Halcatraz Tizo Carp Team)
12:30 Tombola sorsolás
13:30 Jankovich Krisztián – Pontyozás feederrel .
14:00 Filmvetítés
15:30 Nagykállói tó tombolasorsolás
15:40 Nemzetközi Balatoni bojlis Horgászverseny tombolájának sorsolása
15:30 PontyShow termékdíj – Közönségdíj átadása
16:00 Tombola sorsolás (a fődíj húzása)
Kolibri KM-300 típusú, 3 méter hosszúságú gumicsónak-horgászbot tartóval ; Értéke: 200.000 Ft
Minden belépőjegyen található külön szelvény, amit a Kolibri standján elhelyezett gyűjtőládába bedobva lehet részt venni a vasárnapi fődíj sorsoláson, ahol kihúzzák a nyertes nevét. A nyeremény a helyszínen is átvehető, de amennyiben nincs ott a nyertes, értesítést kap a nyereményről és futárcég szállítja ki.
Akik a kiállítás ideje alatt a Nagykállói-tó standján regisztrálnak, azok között vasárnap délután 15:30-kor kisorsolásra kerül egy 4 napos horgászat faházzal a Nagykállói bojlis tavon ; Értéke: 90.000 Ft
Megközelítés:
A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontot könnyen eléri
Gyalogosan:
- A 2-es Metro Pillangó utcai megállójától 10 perc
Vonattal érkezve:
- Nyugati pályaudvarról: M3-mal (kék metró vonal) a Deák téri megállóig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Keleti pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Déli pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
Távolsági autóbusszal érkezve:
- Árpád híd autóbusz-állomásról: 32-es autóbusszal az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Etele tér autóbusz-állomásról: 173E jelzésű busszal a Blaha L. térig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Népliget autóbusz-állomásról: 1-es villamossal a Stadionok megállóig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Stadion autóbusz-pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
- Széna tér autóbusz-állomásról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
-
Repülővel érkezve:
- Ferihegy 1, 2A és 2B Terminál: 200E jelzésű autóbusszal Kőbánya-Kispest állomásig, onnan a 85 vagy 85E busszal az Örs vezér téri végállomásig, majd a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal.
Autóval (a parkolás ingyenes):
A Vásárközpont GPS koordinátái: N47° 29.587′, E19° 7.294′, Magasság: 143 m
Ajándék:
Carp Hungary Kft.
Szervező: Bujáki Géza (bujaki.geza@carpshow.hu)
Információs telefonszám: +36 30 864 8622
Amennyiben kérdése van, írjon nekünk.