VIII. 24 órás páros horgászverseny a Sáskán

A Sáska horgásztó július utolsó hétvégéjén tartja történelmének VIII. páros, 24 órás versenyét, amelyre szeretettel várunk minden eddigi és jövőbeni horgásztársunkat, a korábbi versenyekhez hasonló, kellemes időtöltés reményében.

(A verseny ideje alatt napijegyes vagy bérletes horgászatra nem lesz lehetőség.)

Időpont:

2014. júl. 26-27. (szombat reggeltől vasárnap reggelig)
A verseny időtartama: 24,5 óra
(szombaton 8.30-tól másnap 9.00-ig, gyülekező: szombaton 6.20-tól 7.00-ig)

Nevezési díj:

15000,- Ft/csapat (2 fő)
(amely tartalmazza a versenyzők szombati vacsoráját és vasárnapi reggelijét is)

A nevezési díj a verseny kezdetén, a Sáska halőrházában fizetendő.
(SZÉP kártyával is kiegyenlíthető, a szabadidő alszámla terhére.)

Díjazás:

A verseny három szektorban zajlik, a három szektorelső csapat és a legnagyobb halat fogó versenyző lesz díjazva.

saska

A nyeremény vásárlási utalványokat Debrecenben, a DreamFish horgászboltban lehet levásárolni (dreamfish.hu).

Szabályok:

A 24 óra leforgása alatt minél nagyobb össztömegű halcsapat kifogása a cél,
minden halat mérlegelünk.

  • Fejenként két bottal, botonként egy horoggal lehet horgászni, horgászmódszertől függetlenül (de pergetni természetesen nem szabad)
  • A csapattagok egymás mellett, egy horgászállásban horgásznak a verseny során.
  • Etetőanyag limit nincs, de tűző- és etetőszúnyog használata tilos
  • Etetni csak kézzel, etetőkosárral és (kézi)csúzlival szabad
  • A versenyen kötelező használni:
    -horogszabadító
    -nagy méretű, apró szemű merítőháló
    -pontymatrac
    -sebfertőtlenítő
    nagyméretű, merevített haltartó szák, vagy pontyzsák
  • A horgászat során TILOS HASZNÁLNI: fém haltartót, illetve minden olyan eszközt, ami nem méltó a halakkal való kíméletes bánásmódhoz

A versenyre nemtől és kortól függetlenül, mindenki nevezhet!
(Gyermekek csak szülői felügyelettel vehetnek részt.)

A horgászverseny menete:

  • 2014. július 26., szombat, 6.20-7.00:
    gyülekező, regisztráció
  • 7.00:
    köszöntő, a szabályok ismertetése, horgászhelyek kisorsolása (dupla sorsolás lesz, az első körben a számhúzás sorrendjét sorsoljuk, nevezési sorrendben)
  • 7.20-8.30:
    horgászhelyek elfoglalása, felkészülés a versenyre
  • szombat 8.30-tól vasárnap 9.00-ig:
    horgászverseny, folyamatos mérlegeléssel;
    közben vacsora (szombaton 17-18 óra között), illetve reggeli (vasárnap 6 és 7 óra között), a horgászat megszakítása nélkül
  • vasárnap, 10.00:
    eredményhirdetés, díjkiosztó, a verseny lezárása

Jelentkezés a horgászversenyre

A versenyre a +36-30-382-0304-es telefonszámon, illetve az alábbi űrlap kitöltésével és elküldésével jelentkezhet 2014. július 26-ig, illetve a maximális csapatszám (25) eléréséig: ITT

 

A hozzászólások le vannak tiltva.