Az előző napi eseményekből kiindulva azt gondoltam, hogy ennél jobb már nem is lehetne. Minden összejött amire vágytam, nagyon jól éreztem magam, és hogy mi tette fel az i-re a pontot? Szülinapom csodálatos folytatása, szép halakkal, csodálatos élményekkel.

 Szememből az álom rögtön eltűnt, és akcióba lendültem. Szívem újra hevesen dobogott, és abban reménykedtem, hogy hátha újra kapitális hal akadt a horogra. Pali barátom még mindig az igazak álmát aludta, míg én a halunkkal küzdöttem.Ő az éjszaka nagy részében talpon volt, és a tőle megszokott természetességgel több ponty jelentkezését is sikeresen fogadta, miközben én aludtam. Minden halam, amit fogok, kicsit az övének is tekintek, és minden ő általa kifogott halat kissé magaménak is érzek, hisz együtt járunk horgászni, együtt etetünk, együtt teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a helyzetből kihozzuk a maximumot.

Visszatérve a fárasztásra, a halunk azonnal éreztette, hogy jobb kondiban van, mint társai, és azonnal 30-40 méter zsinórt el is vitt a maga komótos, de folyamatos tempójában. A féket nem nagyon szeretem állítgatni, általában picit lazább fékkel horgászom, és ha szükséges ráfogok a dobra, de most tekertem egyet a fékcsillagon, hogy hátha le tudom lassítani a horog végén küzdő halat. A hal ezután egyenesen jobbra vette az irányt, amire megpróbáltam erővel reagálni, és határozott mozdulattal a fékcsillagot ütközésig tekertem. Kezemben a bot karikába hajlott, halam megállt és végre eljött az a pillanat, amikor átvettem az irányítást. Elkezdtem pumpálással felőrölni a hal erejét, de amint a stég közelébe ért, megérezve a part közelségét ismét menekülőre fogta a dolgot. Szerencsére a gerinces bottal sikerült a kirohanásait kordában tartani. Talán negyed óra is eltelt, mire remegve alácsúsztathattam a merítőt. Intenzív fárasztás volt, és minden pillanata most is úgy él bennem, mintha belevésték volna az agyamba. A hal már a merítőben is nagynak tűnt, de amikor meg akartam emelni, bizony a 2 összefogott szár szinte félkörívbe hajlott a hal súlya alatt. Azonnal szóltam Pali cimborámnak, hogy keljen fel, mert szép hal jött látogatóba, és egy ilyen vendéget illik kellő tisztelettel fogadni.  Kifektettem a halat a matracra, melyet Pali barátom akkorára bevizezett, és csak ámultunk a hatalmas tükrös szépségében. Mérlegeléskor a számláló 16,1 kilót mutatott, ami egyben az új rekordomat jelentette, és még boldogabb voltam, mint 1 nappal korábban. Ez az az érzés, melyet minden egyes pontyhorgásznak legalább egyszer át kell élnie.

Örömöm leírhatatlan, 24 óra alatt két nagy hal, az több mint elég a boldogsághoz

Pali barátom mindig is mondogatta, hogy ebben a vízben lenni kell nagy halnak, és tessék, sikerült a tó nagyobbjai közül egyet megfogni. Csináltunk pár fényképet, aztán sűrű szövésű pontyzsákba raktuk halunkat addíg amíg a fényképezéshez ideális fényviszonyok alakulnak ki.
Mindenképp szerettünk volna olyan fotót készíteni, amelyen mindketten egyszerre nagy hallal pózolhatunk. A halak fényképezésére később került sor, azonban halam a fotózás előtt kereket oldott, hisz túl hamar vettük ki a pontyzsákból, és a vízben állós felvétel készítésének megvan az a veszélye, hogy ha nem vagyunk eléggé körültekintőek, akkor halunk nem a fényképezőgép lencséje előtt fog pózolni, hanem már rég tovaúszik, mire mi észbe kapunk. Itt nagyon fontos megjegyeznem, hogy mindenképp megfelelő méretű matracot használjunk, amely vízre fektetve 15-20 kilós hal alatt nem süllyedj el, hanem stabilan a víz tetején tartja halunkat. Eddig hasonló élményben nekem sem volt részem, így a profi képek sajnos elmaradtak, de nem baj, mert van pár amatőr képem róla, és ami a legfontosabb, az élmény, a fejemből kitörölhetetlen, és semmilyen fénykép nem tudja azt az érzést visszaadni, melyet egy ilyen csodálatos hal megfogása jelent. A kisebbik, 14,2-es potykáról viszont szebbnél szebb felvételeket készített rólunk Bordás Józsi a Pontycentrum tulajdonosa, megszállott nagyponty horgász, aki épp ezen a tavon horgászott, és megtisztelt minket azzal, hogy átjött a horgászállásunkhoz és készített pár profi fotót. A képeket elnézve jól látszik a minőségi különbség a mi fotóink és az ő általa készített fényképek között. Sok jó tanáccsal látott el minket, hogy mire figyeljünk a fényképezéskor, milyen tényezőket kell figyelembe venni egy jó kép elkészítéséhez. A 3 nap alatt több alkalommal beszélgettünk, rengeteg hasznos információval látott el, mind csalizás, mind az etetés kialakításával kapcsolatban. Nekünk, amatőr pontyhorgászoknak jóleső érzés volt egy olyan pontyhorgásszal megismerkedni, beszélgetni, aki régóta benne van a „szakmában”.
Óriási tapasztalattal rendelkezik, nem titkolja tudását, hanem mindig arra törekszik, hogy ismereteit átadva a rutintalanabb horgászoknak segítő jobbot nyújtson, ezáltal hozzásegítve őket ahhoz, hogy ők is megfogják életük nagy halát . Teszi mindezt úgy, hogy nem győzi hangsúlyozni, hogy az első és legfontosabb a horgászatban a kíméletes bánásmód, hisz meg kell adni az esélyt a halaknak, hogy nagyra nőjenek, és jön egy következő generáció, aki szintén szeretne horgászni.

Engedjétek meg, hogy pár mondat erejéig elkanyarodjak kicsit a témában, mert fontosnak tartom megosztani veletek a következő gondolatokat. Gondoljunk bele abba, hogy mi lesz a következménye annak, ha mindent ellopunk, eladunk vagy válogatás nélkül visszük haza a konyhára. Ha nem hagyunk meg semmit, akkor már nem lesz hová kimennie a mi gyerekeink sem és zenghetjük az ódákat a C&R-ről, ha végül senki sem tartja be. Sajnos a helyzet az elmúlt pár évben Magyarországon nem változott, sőt az úgynevezett bojlis horgászok tábora rendesen megszaporodott, ezzel együtt a nagy halak természetes vizekből, magántavakba történő vándorlása is egyre jobban felerősödött. Csapatunk az ilyen jellegű hozzáállást mélységesen elítéli, és egyúttal reméljük, hogy a bojlizás és C&R nem csupán egy álarc lesz amely mögé búja folytathatják a rombolást és lopást, hanem egy olyan fogalom lesz, amire büszkék lehetünk.

Visszatérve beszámolóm eredeti vonalára: a fényképezés és beszélgetés után mindenki visszatért kitűzött célunk megvalósításához, és tovább folytattuk a pontyok üldözését. A nap folyamán ismét Palié volt a főszerep, ő jeleskedett a halfogásban, több szép 10 kiló körüli pontyot invitált egy pár fotó erejéig, az én bójám azonban teljesen megállt, az etetésem egyáltalán nem működött, egész nap nem fogtam semmit. Talán kicsit nem bántam, hisz reggel megfogtam eddigi legnagyobb halam, végre kiszakadtam a mindennapok rohanásából, nem nyomasztott a teljesítménykényszer, végre tudtam pihenni, napközben még aludtam is egy kicsit. A természet, a madarak, a tudat, hogy vízparton vagyok nagyszerű érzéssel töltött el és rengeteg energiával töltődtem fel.

A mágikus golyó őket is elcsábította

Újabb akcióm legközelebb csak este akadt, vacsora közben egy 8-as töves vette fel a kipróbálásra kapott édes-büdös golyót, melyet békéscsabai ismerőseink saját kezűleg és saját receptúra alapján készítettek. Ezzel a bojlival sikerült a 16,1 kilós tükröst is fogni, és a túra folyamán legfőképp Palkónak több szép halat eredményezett.

Őszintén be kell vallanom, hogy talán kitartásban is, és fizikai erőnlétben is ez a tőponty volt a legnemesebb ellenfél a túrán. Végig olyan elemi erővel küzdött, és olyan mozgása volt, mint reggeli halam, de amikor megláttam egyszerre örültem, hisz nemes ellenfél volt, nagyon jól küzdött, és egyszerre kicsit csalódott voltam a méretét illetően. Amikor megláttam a farok úszóját, egyből megértettem, hogy miért ment olyan jól. Hasonló méretű tükrös mellé rakva egyből feltűnt, hogy kb. 2X akkora farok úszóval rendelkezik, mint hasonló méretű tükrös társai.

Visszagondolva korábbi fárasztásainkra, meg kell, hogy jegyezzem, ezen a tavon a tőpontyok és a nyurgapontyok jobban küzdenek a horgon, mint a tükrös társaik. Az éjszaka csendesen alakult, Pali barátom ismét vitte az éjszakát, mind halfogásban, mind pedig kitartásban, én éjféltől ismét az igazak álmát aludtam.

Az utolsó reggelen madárcsicsergésre ébredtem, sajnos nem ismétlődött meg az előző napi akció. Az előző napokban az időnként betörő hidegfront és az ezzel járó légnyomás változás mindig jó hatással volt a halak kapókedvére, azonban utolsó este és a horgászatra szánt utolsó napon a folyamatos meleg front, és az ezzel járó hőmérsékletemelkedés sajnos állandósította a gyenge kapásszámot, az utolsó napon én kapásig sem jutottam el, míg Pali barátom 3-4 halat csak kivarázsolt 1-1 fotó erejéig, a jól megszokott 8-10 kilós átlagsúlyban. A pontosan 1 évvel ezelőtti túrához képest kevesebb halat fogtunk, igaz tavalyi eredményünk nem mindennapi fogás volt, azonban most is sikerült kicsit nagyobb átlagsúlyt produkálni, mint eddig minden egyes horgászaton. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a peca kezdetekor még zajlott a pontyok ívása, ami amúgy sem a legjobb időszak a kapások szempontjából. Miközben szobámban ülök, és írom ezt a cikket, pont azon tűnődtem, hogy mi lett volna, ha ívás előtt fogjuk meg ugyanezeket a halakat. vajon mennyit mutatott volna a mérleg nyelve a 2 legnagyobb halnál? De sebaj, hisz így is szép emlék marad számomra megfogásuk. Azonban akad egy érdekes tény, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az elmúlt 3 év statisztikáit összehasonlítva elmondható, hogy mindig sikerült egy kicsit az átlagsúlyon növelni, amiből levonva a konzekvenciát elmondhatjuk, hogy gyarapszik a tóban lévő pontyok súlya, a tógazdálkodás is abba az irányba halad, hogy ezek a halak megérjék a kapitális kort, mindent meg is tesznek azért, hogy ebben a tóban érjék el ezt a kort és méretet, és remélem, hogy ez sikerül is. Valamint abban is bízok, hogy még sokáig fogunk így, ugyanitt pecázni, legalább ilyen jó hangulatban, és ilyen szép halakat fogva, mint most is fogtunk.

Végül szeretnék veletek pár információt az általunk vezetett fogási naplóból nyert adatokból megosztani, melyek remélem számotokra is tartalmaz hasznos információkat, amelyek esetleg a segítségetekre lehetnek. Csali tekintetében tény, hogy több hal került idén bojlival horogvégre, mint kukoricával és pellettel, holott az előző években ez pont fordítva volt, de most a halak 90%-át már kizárólag bojlival fogtuk. Többféle bojlit vittünk magunkkal, de most a legjobban a kétszínű édes/büdös variáció jött be, valamint Pali barátomnak az epres oldódó bojlit húzták az 8-10 kiló közötti halak. A 2 banda nagyból a kisebbik halas bojlira jött, a nagyobbik a fentebb leírt kettős ízesítésű bojlira. Az átlag méretű (8-11 kg) halak pedig még a saját gyártású, édes, epres ízesítésű oldódó bojlit vették fel. A bojli gyúrásáról cikket olvashattok a honlapunkon. Tigrismogyoró is lapult a táskámban, de sajnos nem keltette fel a halak érdeklődését. Mint mindig most is próbálkoztunk különböző végszerelékekkel kísérletezni, variálni,  ezen a tavon melyik a hatásosabb, hisz mi is arra törekszünk, hogy a leghatékonyabban pecázzunk, próbálgatunk új dolgokat, új kötéseket, de még mindig az egy sem süllyedő volt a leghatásosabb, aztán a hóemberes csalizás hozott még halat. Próbálkoztunk chod riggel is, de nem sikerült kapást kicsikarni. Az, hogy ez a variáció miért nem működött, nem tudom a választ rá, maximum arra tudok gondolni, hogy azért, mert nem volt fent eleget, vagy mi nem használtuk jól, és nem ott használtuk, ahol ennek létjogosultsága van. Én bíztam a chodban, hogy az iszapos aljzatban a lebegő csali eredményes lesz, de nem így lett.

A túra összegzéseként nagyon jól sikerült horgászatot tudhatunk magunkénak, hisz fogtunk nagy halat is, jól is éreztük magunkat, megismerkedtünk egy olyan horgásszal, aki a halakkal való kíméletes bánásmód terjesztésében kis hazánkban élen jár, és mindezt egy olyan tavon, ahol tudjuk, hogy a nagy pontyok, amiket megfogunk, nem más tavakból származnak, hanem saját kinevelés, és úgy gondolom, hogy ennél jobb peca nem nagyon kell. Végül egy utolsó gondolat  Pali barátomtól:
„A horgászat sikerét nem a haltartó mutassa, hanem a fényképezőgép memóriakártyája!” Remélem minden kedves horgásztársam életében eljön az igény és a felismerés a változásra, és kis hazánkban is bekövetkezik egy olyan változás, mely a dolgokat nem rontja, hanem előrébb lendíti.

C&R Forever.