Tavaly augusztusban az utolsó pontyom, amit fogtam egy kereken 12 kilós tükörponty volt, ami akkori új rekordomnak számított. Akkor megfogadtam, hogy jövőre visszatérek és megpróbálok még nagyobb halat fogni. A következő sorokban ennek a történetnek a folytatását szeretném megosztani veletek.
Sajnos a következő túrára egészen májusig kellett várni, hisz a hosszúra nyúlt tél, a sok munkahelyi elfoglaltság, és a család miatt nem tudtunk összehozni hamarabb egy túrát. Sajnos pár nappal indulás előtt derült ki, hogy harmadik csapattársunk Krisztián nem tud velünk tartani, így Palival ketten vágtunk neki a 3 napos pecának. Mint máskor, most is hosszas tervezgetés, egyeztetés előzte meg az elindulásunkat. Már szinte félszavakból megértjük egymást, így az készülődés zökkenőmentesen zajlott. Indulás előtt mindketten büszkén magunkra öltöttük a csapatpólókat, és célba vettük kedvenc vizünket, Ohat III-at. Idén is, mint tavaly kellemes idő fogadott minket, és hosszas tanácskozás után elkezdtünk bepakolgatni, megismerkedni a szomszédokkal, elvégre illik bemutatkozni, ha már 3 napig egymás mellett fogunk pecázni. Kellemesen telt az este, sikerült is felszerelésünket éjfélkor új helyre pakolva befejezni az estét, és visszavonulót fújtunk a 6-os stég kis házába, és megpróbáltuk kipihenni a mögöttünk álló elég tartalmasra sikeredett szomszédolást.
Gyönyörű látvány
Reggel a nap első sugarai kipattintották szemünkből az álmot, és nekiláttunk az etetések kialakításának, felszerelések bevetésének. A jól bevált taktika alapján alakítottuk ki a terülj-terülj asztalkámat, minden földi jóval megbolondítva. Az etetésre különböző főtt magvak keverékét,pelletet és néhány szem bojlit juttatunk be.
Pali barátomnak nem kellett sokáig várnia, hisz végszerelékét hamar elhúzta első vendégünk, aki a tóban átlagnak számító 9,35 kilós potyka volt. Annyi hónap után, ha csak ennyi halat láttam volna, akkor is azt mondom, hogy megérte kijönni, hisz láttam amint társam szákba tereli kedvenc halunkat, megmerítettem és fertőtlenítés, fényképezés után visszakerül éltető elemébe, oda ahonnan jött. Ennél csak egy csodálatosabb dolog létezik a világon, amikor én fáraszthatok halat, és hasonló csapatmunka eredménye képen kezemben tarthatom egy fotó erejéig. Szerencsére nekem sem kellet sokáig várnom, hisz 11 órakor az orsóm nyeletőféke komótos, de folyamatos ciripelésbe kezdett és swingerem a bottestnek koppant.
A botokhoz rohantam, bevágtam, és a zsinór másik végén határozott mozdulatokkal és húzással tudatta ellenfelem, hogy jobb hal akadt a horgomra. Folyamatos, de nem rohanó mozgásával adta tudtomra az első 2-3 percben, hogy bizony ő az Úr és én csak asszisztálok ebben a darabban. 10 perc elteltével halam már a stég előtt körözött, majd orsóm fékjét kicsit erősebbre állítva fel tudtam húzni a felszínre, azonban farkával nagyot csapva ismét mélyre tört, és állóháború alakult ki. További 5 perc kellett ahhoz, hogy a 3 librás botom felőrölje ellenfelem erejét, és Pali barátom alátolhassa merítőjét.
Amint ráemelt, hogy kitegye a halat a matracra ő már mondta, hogy új rekordomat fogom a kezemben tartani. Szívem egyből a torkomban dobogott és össze-vissza kalimpált, amikor kifektettük a matracra, hogy megszabadítsuk a horogtól, és fertőtlenítsük a sebet. Kezem szinte remegett, és oly féltve emeltem fel a fényképezéshez, mintha valami ékszerdobozt tartottam volna a kezemben. A mérleg nyelve 14,2 kilóig lendült, örömöm határtalan volt. Azután egy sűrű szövésű haltartóba letároltuk a halat abban bízva, hogy egy hasonló méretű társával együtt majd közös fényképet készíthetünk.
Leírhatatlan érzés kezemben tartani egy szép halat
Mondanom sem kell, hogy ennél jobb születésnapi ajándékot el sem tudtam volna képzelni, mint ennek a halnak a megfogása.
A nap viszonylag csendesen telt, halfogásban Pali barátom jeleskedett, aki kisebb – nagyobb megszakításokkal matracra fektetett pár bajszos barátunkat 8-12 kiló közötti súlyban, de a délutáni nagy vihar sajnos elcsendesítette a kapásjelzőket. Nem nagyon sikerült kapásra ingerelni barátainkat, bármit fűztünk fel a hajszálelőkére. Estére a szokásos stratégiát folytatva frissítettünk az etetésen, majd mi is megvacsoráztunk. Az elmúlt pár hónap alatt folyamatosan felhalmozódott feszültség és fáradtság ólomként nehezedett a szememre, ami jóllakottsággal párosulva teljesen elnyomott, és a vacsora után szinte azonnal elaludtam. Éjjel fél 12 körül ébresztett Pali barátom, hogy segítsek neki, hisz fogott nekem egy pontyot születésnapomra. Megmértük a halat, mely egy 11,2 kilós egészséges töves volt, amit a reggeli fényképezésig letároltunk a bátyja mellé, és én visszavackoltam magam hálózsákomba. 1 évvel ezelőtt, ezen a helyen, pontosan így ébresztett.
Az éjszaka királynője
Reggel fél 6-kor a kapásjelző hangjára ébredtem, ami nagyon kellemes a szürke hétköznapok telefonos ébresztései után, Pali barátom még az igazak álmát aludta. Gyorsan kipattantam a hálózsákomból, és már el is kezdtem a fárasztást, azonban a horog valószínűleg nem ült jól a hal szájában, ezért viszonylag hamar lefordult a horogról. Kitekertem a szerelékem, ellenőriztem a horgomat, és láttam, hogy a Pali által felfűzött bojli szépen tart még, így némi dipelés után, úgy ahogy volt, vissza is dobtam a csalit az előző helyre. Miután ittam egy kicsit, épp készülődtem visszapihenni a hálózsák melegébe, hogy ejtőzzek kicsit, amikor a frissen visszadobott bot jelzője ismét riasztott és a nyeletőfék az előző napi gyönyörű dallamára újból rákezdett.
Hogy mi történt ezután, megtudjátok hamarosan….
